workshop certificate

Pozsonyi Petra

Pozsonyi Petra vagyok, a cég kreatív igazgatója, esküvőszervezője. 2014-ben rabolta el a szívemet a rendezvényszervezés mint szakma. Ekkor kezdtem el dolgozni is ezen a területen.

Feladatom és hivatásom, hogy a szervezési folyamatok mellett a rendezvény lebonyolítása is gördülékenyen mehessen, ezen felül én felelek azért, hogy a megjelenés is a lehető legtökéletesebb kivitelezésben valósulhasson meg, és a harmónia a szempontok szerint az első helyen érvényesüljön.

Folyamatosan képzem magam annak érdekében, hogy naprakészen legjobb tudásomnak megfelelően nyújthassak egy különleges élményt minden résztvevő számára. Fő szakterületem az esküvőszervezés. Mindent megteszek az első konzultációtól egészen az utolsó vendég távozásáig, hogy az ifjú pár élete egyik legvarázslatosabb estéje valósulhasson meg.

LépjEN kapcsolatba velünk

Töltse ki az adatait, keressen minket bizalommal!

Az üzenet elküldésével tudomásul veszem, hogy a Szolgáltató megadott személyes adataimat kezelni fogja az üzenet megválaszolása érdekében. Kijelentem, hogy az üzenet elküldését megelőzően elolvastam és megértettem az adataim kezelésére vonatkozó tájékoztatást.
Sikeresen elküldted az üzenetet!
Hiba történt az űrlap elküldésekor. Kérjük frissítsd az oldalt és próbáld újra!